Mindenlehet blog és Önéletbaj blog

önéletbaj

Üdvözöllek a blogomon, Papp Ákos vagyok és ebben a virtuális kocsmában a sör-vodka mellett Ökrös bácsi, a kocsmaszociológus osztja az észt. Mondanom sem kell, hogy itt semmi nem kitaláció, elég saját élményt szereztem életem egy kemény szakaszában. Kapcsolat: pappakos65@gmail.com

Friss topikok

  • kzoltana: Biztatnánk Ádert, ha nem tartanánk attól, hogy újra megvezetnek bennünket, hogy ez nem más, mint s... (2012.05.03. 13:48) özv. szabó néni a mi köztársasági elnöknőnk
  • önéletbaj: @zelmavagyok: Köszönöm, vezetek egy másik blogot és ott van egy rövid írás "Kocsmaszociológia" cím... (2012.04.27. 10:02) Öt lépcső
  • lüke: ez jó:) ez az önéletbaj:) -morbus hungaricus (2012.03.13. 05:17) A dolgok alakulásának értékelése
  • TrueY: @önéletbaj: Én miden esetre szurkolni fogok, hogy javulj meg! "hosszútávon" A hosszú táv definíci... (2012.02.24. 09:55) Már meghalni sem érdemes
  • TrueY: @önéletbaj: Azt hiszem inkább, hogy onnan repülhetne. A miniszteri bársonyszékből sajnos nem. Ott ... (2011.12.05. 11:12) Jenci számol

Linkblog

Blogtulajdonos

© Papp Ákos, 2010

Az önéletbaj blogon található írások non-profit célból forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók. Kereskedelmi célú felhasználásához hozzájárulásom szükséges.

Ide is ellátogathatsz: mindenlehet

az én apukám világa

2016.10.31. 19:07 önéletbaj

tudja pirike bennem nagyon mélyen ott lapul a kocsmák hangulata - mondta ökrös bácsi a pultnál két sör között - gyermekkoromban szinte ott nőttem fel, mert anyám mindig ideküldött, hogy hozzam haza fatert, aki persze nem jött, de itt mindig kért nekem málnaszörpöt és leihattam jutalomból a sörhabot. Ilyenkor én sem akartam haza menni, mert olyan édes hangulat volt itt, nem úgy mint otthon, ahová messzi kútról hordtam a savanyú vizet kupában, ha anyám mosni akart, de idebent minden bácsi vidáman ücsörgött és beszélgettek, néha még zene is volt és ha valaki szomorúan ült, nekem még az sem tűnt szomorúnak, mert oly elrévedt tekintettel bámult az maga elé, mintha másik galaxison járna és csak ámulni jött volna erre a titokzatos szent helyre, az Anna bisztróba, nem messze a postától, ahol mink laktunk. Tudja pirike drága én még nagyon emlékszem Gedei bácsira is, aki a pult mögött állt komor arccal és gyűrött fehér köpenyt viselt, mert akkoriban adtak magukra a kocsmárosok, olyan volt ő mint egy titokzatos orvos, vagy inkább pszichiáter, aki mindenkinek tud gyógyírt, még recept sem kell, csak néhány forint, mert ő fejből tudja az adagot, apámnak is sört adott hubertusszal és milyen boldog volt mindenki annál az asztalnál ahol ültünk, én meg visszavihettem az üres poharakat és olyankor Gedei bácsi megdicsért, hogy milyen jó gyerek vagyok, apám biztos büszke rám és az is volt, mert mindig mondta, én meg arra gondoltam hogyha felnőtt leszek csakis itt szeretnék élni vele. Nekem a kocsmák világa elragadónak tűnt, az maga volt a mennyország, nem is vágytam haza, csakis ide, mert itt minden egyszerű, nincs teher és a fodrászbácsival, meg a gyógyszerésszel egy asztalnál ücsörgünk, meg mások is mellén ültek, még a szamaras cigány pirman is ott itta az esti kávét, együtt nevettek és az a nagyon titokzatos órásmester, apám barátja - akitől annyira tartottam - még az is ott ült békésen mellettünk. Ezt én apukám mesebeli világának hittem és nekem fel sem tűnt, hogy úgy eltel ki tudja hány évtized, oszt látja itt vagyok, itt ragadtam, vannak akik nem járnak ilyen helyekre, sőt nem is isznak, de én ide születtem, talán itt is halok, mert apám is idejárt, pedig ő postamester volt, mindenki nagyon szerette, néha hegedült nekünk és tisztelték a faluban, de aztán eltávozott a mennyország postájára, mert oda is kellenek jó emberek és ott is van bisztró, pontosan úgy, mint ahogy gyermekkoromban láttam, ahol az én apukám ücsörgött néha. Aztán nemrég halottak napján haza látogattam, az Anna már nem olyan mint akkor, aztán kint a sír mellett arra gondoltam, most vajon büszke lenne rám az apám, de biztosan az, mert ő akkor is szeretett, amikor rossz voltam, az én apukám most is magához ölelne, még ha nem is lett belőlem postamester, megengedné, hogy mellé üljek, aztán együtt nevetnénk és leihatnám a sörhabot, csak úgy mint akkor gyerekként. Tudja drága pirike, én az apukám világában éreztem legjobban magam, ott ahol olyan boldog volt minden, arra az áldott kocsmahangulatra emlékezem, ami elkomorult azóta, hangulata összetört, szóval én azt a régit keresem ma is, mert mára szomorúvá vált az apám világa és azt az árva kisgyereket sem találom sehol, de talán ma, az utolsó sör után fel tudom idézni, én mindig ebben reménykedem.

(pappákos)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://oneletbaj.blog.hu/api/trackback/id/tr9111918459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.